Saját élményem: Félelem és szorongás helyett
Sokáig azt gondoltam, készen állok. Őszintén hittem én irányítok. Elkeseredett dühvel fogadtam a sors rám mért csapásait, harcoltam az engem ért igazságtalanságok ellen, felháborodtam a világ visszáságain. Sokszor megéltem a saját tehetetlenségemet, hogy hiába teszek meg mindent, ami tőlem telik mások nem hagyják, vagy bántanak, vagy igazságtalanok velem. Összeszorítottam a fogam és tovább harcoltam.
Egy szép napon aztán – emlékszem a karácsony közelgett éppen – befordultam a fürdőszobánkba, miközben éppen a lefekvéshez készülődtem és rám tört a megmagyarázhatatlan, mélyről jövő félelem. Tudatosult bennem, hogy az életem véges. Hogy nem áll rendelkezésemre végtelen idő. Hogy az eljövendő karácsonyaim száma megszámlálható, megbecsülhető, ésszel felfogható mennyiség! Hogy bármennyire okos, ügyes és szorgalmas is vagyok, sehogyan sem kerülhetem el, hogy az életem egyszer véget érjen! Hogy nem tudok majd mindig ott lenni a lányom mellett, hogy megvédjem vagy segítsem. Hogy a feleségem sem lesz örökké a társam és én sem leszek neki örökké! Még akkor sem, ha ki is tartunk egymás mellett jóban-rosszban, egészségben-betegségeben, akkor is belátható, felfogható időn belül vége lesz ennek a kapcsolatnak, mert vége lesz az életünknek. Ami utána jön, arról nem tudhatok biztosan semmit! Bár minden vallásnak megvan a maga magyarázata, megnyugtatónak szánt hittétele a halál utáni életről, de valójában még senki sem tért vissza az elmúlásból, senki nem vette fel videóra, nem mutatta meg mi van odaát, hogy egyáltalán van-e valami! És bármit is teszek, bárhogyan is harcolok ezt nem kerülhetem el!
Elöntött a szorongás és a kétségbeesés, a mély tehetetlenség érzése.
Már akkoriban sem voltam éppen kezdő az önismeretben. Tudtam hogyan kell elbánni a negatív gondolatokkal, a félelmetes szorongást keltő események rémével: csak a szemük közé néztem és azok máris szűkölve meghátráltak, elvesztették hatalmukat. Ez most más volt… Nem veszített semmit az erejéből, sőt még nyomasztóbban, fenyegetőbben tornyosult fölém.
Pár hétégi küzdöttem csendben összeszorított foggal. Mindent megpróbáltam, amit csak tudtam, hogy elbánjak egyre növekvő szorongásaimmal, mindhiába. Aztán valahol a gödör alján, kétségbeesve, elveszve és kiszolgáltatottan saját elmém játékának, beláttam, hogy egyedül nem boldogulok.
Segítséget kértem.
Emlékszem a coachom nyugodt, megértő arckifejezésére, ahogy ül velem szemben és hallgatja kétségbeesett beszámolómat. Emlékszem, ahogy könnyeimmel küszködve mesélem, mennyire elveszett és kiszolgáltatott vagyok.
Háromszor találkoztunk. Megmutatta, hogyan vezetett az életmódom a teljes kimerülésig és megmutatta azt is, hogy tudok kimászni belőle. Hogy keressem meg a kapaszkodóimat, honnan merítsek erőt az önmagammal való szembenézéshez. A szorongás, amiről úgy éreztem örökké fog tartani egyszer csak nem volt többé. Újra tudtam felszabadultan nevetni, derűsen gondolkodni, tervezni, az élet szépségeit élvezni, talán még mélyebben és őszintébben, mint a válságom előtt! Banálisan hangzik, de a rendszeres testmozgás, az elegendő pihenés, a tudatos táplálkozás és a magamra szánt idő hihetetlen és nem várt változásokat indított el az életemben! Újra jól voltam és ehhez a gondolkodásmódom megváltoztatásán keresztül vezetett az utam!
Éreztem, hogy ezt a tapasztalást, ezeket az eredményeket nem tarthatom meg magamnak. Eltöltött a hála és viszonozni akartam valahogyan. Vissza szerettem volna adni valamit abból, amit kaptam, amit megtapasztalhattam! Addig sem volt idegen tőlem mások segítése. Telefonos lelkisegély szolgáltanál ügyelőként, majd szocilápedagógusként, magatartási zavaros gyerekek nevelőjeként, később tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek fejlesztő szakembereként mások szolgálta mindig is része volt az életemnek. Sok képzést is tartottam már addigra pedagógus kollégáknak, mely arról szólt, ők hogyan segíthetnek másokon. Itt volt az ideje, hogy máshogyan is segítsek! Elhatároztam, hogy a segítésben, oktatásban szerzett tapasztalataimat sokkal közvetlenebb formában is kamatoztatom coachként, majd életvezetési mentorként. A saját tapasztalásom, ad erőt és hitelességet számomra, hogy megértő figyelemmel, tapintatos határozottsággal támogassam a hozzám fordulókat, hogy kiutat leljenek saját mélységeikből!
Tudom, mert megtapasztaltam, hogy a megoldás lehetősége ott rejtőzik benned!
Tudom, mert megtapasztaltam, hogy képes vagy kiutat találni problémáid útvesztőjéből!
Azt is tudom, hogy lehet te ezt éppen nem hiszed, mert maguk alá temettek saját lelki működéseid…
Hívj, ha úgy érzed itt az ideje megtalálnod a saját utad, a saját megoldásod!
Hívj, ha itt az ideje, hogy felismerd hogyan tudnád az életed jobbra fordítani!
Az önismereti utazásom ezzel a fejezettel még korántsem zárult le, ahogy a tied sem fog. Újabb válságok, újabb kihívások találtak rám, a velük való megküzdés erőt ad, hogy a sokféle problémával hozzám fordulóknak még jobb támasza lehessek!
Ezekről is mesélek majd későbbi bejegyzésekben! Ne felejtsd el: Gyuri for you! – Érted vagyok